Provincia Barcensis – Barcaság
címere
|
 |
Erdély
106–271 között Dacia néven római
provincia. A népvándorlás
idején különböző népek
(hunok, gepidák, gótok, vandálok,
avarok, szlávok stb.) szállásterülete.
A honfoglaló magyarok gyér bolgár-szláv
lakosságot találtak Erdélyben.
A magyarság a 13. századra fokozatosan
benépesítette Erdély termékeny
folyóvölgyeit és hegyi medencéit.
Általában eljutott a bükk-
és fenyőerdok övezetéig,
sőt a Székelyföldön, a Barcaságon
a fenyőerdok övébe is betelepült.
A középkori Magyarországon
legtovább Erdélyben maradt meg a
királyi hatalom erős befolyása
és a nagy kiterjedésű királyi
birtokok.
A Marostól délre eső viszonylag
ritkán lakott területre a 12–13. sz.
folyamán a magyar királyok szász
népességet telepítettek.
Szászok költöztek Beszterce vidékére,
a Barcaságra és Nyugat-Erdély
egyes pontjaira is (Kolozsvár, Torda, Nagyenyed).
A 11–13. században Erdély különböző
pontjaira besenyők és kunok is kerültek,
akik kis számban lévén hamarosan
beleolvadtak a környező magyarságba.
A románok a 12–13. században jelentek
meg Erdélyben.
Az első évszázadokban főleg
a magas hegyi tájakon a Bihar-hegységben
és az Érc-hegységben, Hunyad
megyében és a Fogarasi-havasokban
telepedtek meg. Majd a 14–17. században
újabb sűrű rajokban érkezvén
dél felől Erdély minden vidékén
megjelentek. A 13–14. században kialakultak
a nemesi vármegyék, és a
15. századra megszilárdult Erdély
rendi szerkezete, amely a magyar vármegyék,
a székely és szász székek
szövetségébol állt és
több mint négy évszázadon
át közigazgatási szervezetként
is érvényben volt. |
|
A
Barcaság
A mai Brassó területe – a régészeti feltárások
tanúbizonysága szerint – már a bronzkorban is
lakott volt. A Barcaság lapálya akkoriban eléggé
mocsaras vidék volt, így a lakosság a Rakodó völgyében,
a Csiga-hegyen és a Cenk-nyeregben húzódott meg.
A vidék azonban későkig csak nagyon gyéren lakott
volt.
Domokos Pál Péter és más történészek szerint
a Cenk tetején honfoglaláskori királyi vár volt,
benne Szent Lénárdról elnevezett templom, ugyanis
a téglákon ugyanannak a téglavető mesternek a
mesterjegye található, aki a Szent István-kori
első kalocsai püspökségi székesegyház tégláit
is vetette. A történészek véleménye megoszlik
ebben a kérdésben, sokak szerint a Cenken lévő
várat (Brassovia vára) a Német Lovagrend építette.
Ha a fenti elképzelést fogadjuk el, akkor azt
jelenti, hogy a nyugati kereszténység (római katolikus
vallás) már az 1010–1030-as években jelen volt
a Barcaságon, ha elvetjük a feltételezést, akkor
ez a jelenlét mintegy 100 évvel későbbre tehető.
Az Erdélyi Püspökséget 1009-ben alapította Szent
István, Gyulafehérvár székhellyel az erdélyi magyarok
és székelyek számára.
1068-ban Erdély keleti és déli határain túl létrejött
Kunország vagy Kumánia, és Magyarországgal ellenséges
viszonyt folytatott.
Erdély gyéren lakott vidékeire (kun, besenyő,
szláv stb. népesség) még II. Géza meghívására
– 1150 körül – nagyszámú németalföldi lakosság
telepedett, és ott várakat és falvakat alapított
– a mai Szászvárostól Barótig terjedő területen.
Nagyszeben, eredetileg Hermann falva, volt legrégibb,
legfontosabb településük. Már a XII. században
felépült Kerc cisztercita kolostora is.
Az itt lakó székelyek tehát keletebbre költöztek,
míg a XII. századra el nem érték jelenlegi lakhelyüket.
A Német Lovagrend
A Szentföldön 1198-ban alakult Német Lovagrendet
(Domus hospitalis Sanctae Mariae Theutonicorum
in Ierusalem, Jeruzsálemi Németek Szűz Máriáról
nevezett Ispotálya – betegápoló közösségnek indult
a rend 1118-ban, 1198-ban lovagrenddé alakult)
II. Endre 1211. május 7-ike után hívta be
Magyarországra és a Barcaság területére telepítette
őket. A rend feladata a kunok elleni védelem,
a határok megerősítése, gyéren lakott vidék telepesekkel
való benépesítése volt, valamint a katolikus hit
terjesztése a kunok között és területi hódítások
voltak.
Lovagrend uralta vidék határait is II. Endre
tűzte ki: a halmágyi vár gyepűjétől a gálti
vár gyepűjéig, onnan Miklósvár gyepűjéig, majd
az Olton felfelé a prázsmári patak beömléséig,
aztán fölfelé e patak eredetéig és a Tömös és
Barca vize eredetéig, és vissza Halmágyig
(Fejér: Codex Dipl. III/I. 106–107.).
Ezt a Barcaságnak nevezett területet pusztának
és lakatlannak írja le az oklevél. A király örök
birtokba adta a területet, a lovagok szabad vásárt
nyithattak, adót, füstpénzt nem fizettek, maguk
választották bírájukat és azon fölül csak a király
fennhatósága alatt álltak. A kunok ellen favárakat
és favárosokat építhettek. A földben talált kincseken
50%-os arányban osztoztak.
A rend, nagymesterük, Hermann von Salza vezetésével,
hozzá is fogott a föld betelepítéséhez és a kunok
elleni hadakozáshoz. A lovagrenddel szász telepesek
is érkeztek. Már 1212-ben új kiváltságot nyertek
a kamara haszna adójának könnyítésével, és új
birtokot is: Keresztvárt (Cruceburg, Kreuzburg)
az eredeti határokon túl.
A rend hódításai kiválóak voltak, a király a
Dunáig terjesztette birtokát. S mivel a lovagrend
szervezete hármas tagolódású volt: a lovagok (fratres
milites vagy pugnantes), papok (fratres orantes
vagy capellani) és szolgáló testvérek (fratres
servientes vagy laborantes), a nyugati kereszténység
(római katolikus vallás) hamar elterjedt a Barcaságon
és a meghódított területeken.
1213-ban Vilmos erdélyi püspök (1204–1221) a
rendre ruházta a plébánosok kinevezési jogát az
építendő templomokhoz. A kinevezett plébánost
azonban kötelesek voltak bemutatni a püspöknek.
A Barcaságon beszedendő tizedről is lemondott
a püspök, de rendelete hatálya alól kivette a
Barcaságon lakó magyarokat és székelyeket (csángókat?),
akik azután is az erdélyi püspökségnek szolgáltatták
be a dézsmát. A kiváltságokat a pápa 1218. április
19-én erősítette meg. A pápai rendelet szerint
a plébános jelölteket azonban nem az erdélyi püspöknek,
hanem az egri püspöknek kellett bemutatni – így
a Barcaság 1218-tól az egri püspökség fennhatósága
alá került (Tamás egri püspök 1217–1224).
1221-ben II. Endre rendelkezett az elfoglalt
várföldek visszavételéről, a végrehajtás előtt
azonban III. Honorius pápa közbenjárására ezt
a Német Lovagrendre nem vonatkoztatták, sőt még
újabb kiváltságokat kapott a királytól: a szabad
sószállítás jogát az Olt és a Maros vizén, és
azt, hogy a saját jobbágyaik vámfizetés nélkül
utazhattak.
1223-ban a pápa három bullában rendelt el az
önálló esperesség felállítását a Barcaságon. Ez
az esperesség közvetlenül a pápától függött volna,
sem az erdélyi püspök, sem az esztergomi érsek
nem gyakorolhatott felette joghatóságot.
Az erdélyi püspökségből tehát kivált a szebeni
dékánság és prépostság, valamint Barcaság területe,
amelyet az esztergomi érsekség alá rendeltek.
Raynald erdélyi püspök (1222–1240) emiatt összetűzésbe
került a lovagokkal.
III. Honorius pápa 1224. április 30-án négy bullát
adott ki a Német Lovagrenddel kapcsolatban. Az
elsőben engedelmességre intette a papságot és
a lakosságot, a barcasági dékán iránt. A második
oklevéllel a barcasági dékánra ruházta a Barcaság
egyházi törvénykezésének jogát. A harmadikban
a szentszék védelme alá helyezte a Barcaságot,
s megtiltotta a magyarországi és erdélyi érsekeknek,
püspöknek az egyházi bírói hatalom gyakorlását.
A negyedikben a pápa a Barcaságot közvetlenül
a pápai szék uralma alá rendelte.
II. Endre szintén 1224-ben adta ki a Diploma
Andreanumot, az erdélyi szászok arany szabadságlevelét.
A kiváltságlevél megszüntette a szászföldön még
létező kisebb ispánságokat és a szászokat a magyar
urak közül kinevezett szebeni ispán alá rendelte,
betartva a szubszidiaritás elvét. Kisebb ügyekben
a szászok saját bírái ítélkeztek, nagyobb ügyekben
a szebeni ispán. A régi ispánságok helyén hét
szász szék alakult meg. Az 1224-es Andreanum Európa
első területi autonómiáját biztosító törvényes
okirat. II. Endre a szász szabadságjogokat abban
állapítja meg, hogy egy nép legyenek Szászvárostól
Barótig, beleértve a szászsebesi székelyek földjét
és Daróc földjét is.
A német lovagrend hódításai egyre intenzívebbek
lettek, az elfoglalt birtokokat pedig fegyveresen
próbálták megtartani. A lovagok önálló államiság
létrehozására törekedtek, kővárakat építettek,
és a legmagasabb pápai kiváltságokra hivatkoztak.
II. Endre 1225 tavaszán, Keresztvár bevétele után,
fegyveres erővel kiűzte őket a Barcaságból (ehhez
természetesen Gertrúd 1213. szeptember 28-iki
halála is hozzájárult, hisz a rend elveszítette
legfontosabb magyarországi támogatóját).
A pápa 1225. június 12-én megbízta Egres, Lilienfeld
és Kerc ciszterci apátjait, hogy vizsgálják ki
a lovagrend és a magyar király ügyeit, ezek megállapították,
hogy a rend tényleg királyi földeket foglalt el.
II. Endre és III. Honorius pápa közötti több levélváltás
ellenére a király nem akarta visszafogadni a rendet.
Ezt követően a Német Lovagrend a Baltikumban
telepedett le és saját államot alapított.
A Német Lovagrend tizennégy esztendős barcasági
tartózkodása alatt jelentősen befolyásolta a vidék,
Erdély, de az egész ország fejlődését is, különösen
a várak építése terén. Entz Géza szerint a Német
Lovagrend várai ,,Erdély, sőt az egykorú Magyarország
legkorszerűbb várai lehettek, s egységes, magas
színvonalú védelmi rendszert alkottak e fontos
területen”. Az öt lovagvár (Marienburg
– Földvár – a Német Lovagrend fő barcasági vára
volt, Szűz Mária, a rend védőszentje nevét viselte:
castrum Sanctae Mariae; Kreuzburg – Keresztvár;
Cetatea Neamtului – Rucar falutul északra; Feketehalom,
Zeiden; Brasovia vagy Höltövény, castri Heltwen,
Heldenburg – még vitatott) belső kápolnákkal
volt ellátva a vallás gyakorlása szempontjából,
de a lovagok a településeken is építettek templomokat,
vagy utasításokat adtak templomok építésére. Entz
Géza szerint: ,,A Barcaság kőegyházai mind
1200 után létesültek, mégpedig a lovagrend odatelepítésével
kapcsolatban.”
A lovagrend kiűzése után II. Endre kiváltságos
jogokat adott a szász telepeseknek, hogy elválassza
őket a Lovagrendtől, kiegészítette területeiket
és önrendelkezést biztosított számukra. A mai
Brassó területén a lovagokkal érkezett szász telepesek
három kisebb települést alapítottak: Brassót,
mely a Szent Márton templom, valamint a mai Hosszú
utca és Közép utca találkozása táján volt; Bertalant,
a Spreng hegy keleti oldalán; s Coronát a mai
Fekete templom körül, a Bracaságon pedig több
kisebb szász település is létrejött.
*
A Német Lovagrend hódításainak hatására és az
erdélyi domonkos szerzetesek tevékenysége révén
a kunok körében is terjedni kezdett a kereszténység.
1227-ben Barc kun fejedelem 15 000 főemberével
felvette a kereszténységet két püspök kíséretében
megjelent Róbert esztergomi érsek kezéből. 1228-ban
az esztergomi érsek Teodor domonkos szerzetes
személyében püspököt nevezett ki számukra, aki
megszervezte a Milkovi Püspökséget, a mai Moldva
területén.
Az erdélyi egyházmegyét két részre osztották,
a székelyföld és a szászföld teljes egészében
a Milkovi Püspökség alá, a magyarok lakta területek
pedig az erdélyi (gyulafehérvári) püspökséghez
tartoztak. Amikor a kalocsai püspökséget érsekségi
rangra emelték, Gyulafehérvár Kalocsához, míg
a Milkovi Püspökség az Esztergomi Érsekség alá
tartozott.
1238 körül megkezdődött a kunok magyarországi
betelepedése és a románok bevándorlása a Barcaság
egyes területeire.
A Milkovi Püspökséget a tatárjárás 1241-ben elsöpörte.
Újraalapították, majd I. Lajos alatt is elpusztították
annyira, hogy 1441-ben meg is szűnt.
1482-ben megalakult az Erdélyi Szász Universitas,
amely a szászok számára majdnem teljes függetlenséget
és önkormányzatot biztosított. Ennek hatására
a Brassó környéki szászoknak fejlett egyházi szervezete
alakult ki. 1498-ban Ulászló király a barcasági
magyar falvakat (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu,
Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec, Apáca,
Krizba) elzálogosította Brassó városának, így
ez ideiglenesen e falvak hűbérura lett.
|
|
A
megmagyarázhatatlan eredet
Habár a századok során sokan kutatták,
mindmáig nem született meg az az elfogadható tudományos
magyarázat, amely a csángó név és a csángó nép
eredetét megmagyarázza. Sem a csángó szó
etimológiájára nem kaptunk még választ, sem arra,
hogy a szász lakosság miért a Sekler (székely)
elnevezést használta a hétfalusi csángókra. Miért
beszélnek adományleveleikben a magyar királyok
Terra Blasseorumról (besenyők földje),
mikor a Barcaságra hivatkoznak, és miért címzik
leveleiket a brassói székely ispánhoz, ha a hétfalusiakkal
akarnak valamit (Comes Siculorum Brassoviensium)?
Próbáljuk meg most összefoglalni
azokat az elméleteket, amelyek a csángó név és
csángó nép eredetével foglalkoznak.
Az Erdélyi magyar szótörténeti
tár szerint lehet, hogy a csángó nevezet onnan
jön, hogy ők vándorló emberek voltak és lakhelyüket
gyakran hagyták el: az a szó tsángó pedig
olyan értelemben vétetik, mint kóborló, vándorló,
a székely: székelő, otthon maradó. Tény
az, hogy a csángó a székelyektől különvált
népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg
egy ma már nem használt elvándorolt, elszakadt
jelentésű ige származéka (elcsángálni).
A székelyek mindenkit csángónak neveztek, aki
kivált a székely tömbből, máshová telepedett és
más népcsoportokkal keveredett, eltért a székely
szokásoktól (moldvai, bukovinai, gyimesi csángók,
dévai, hétfalusi, halmágyi, zsombori csángók).
Ilyen értelemben az első adat 1533-ból származik
(Csángó Hungari, Csangonum) „csángó
magyaroknak nevezik, mivel a székely földről kicsapongának”
(Kassai).
A Magyar értelmező szótár szerint
a csángó (tsángó) szó másik értelme: rosszul
szóló, repedt, félrevert harang. A hosszúfalusi
áll. polgári iskoláról szóló 1900–1901. évi értesítőben
egy szabófalvi csángó így fejtette meg a szó etimológiáját:
„Volt háború, mentek dusmánra, ekkor vettek
tsángókat (harangokat), s ez által adtak hírt
egymásnak." Ez az állítás is székely eredetre
vall.
Bálint András helytörténészünk így
ír: „A XI. században a magyar királyok a rokon
török származású besenyőket telepítették le a
határ védelmére. Ezt bizonyítják a Barca, Tölcs,
Tömös, Zajzon, Tatrang és Brassó patakok besenyő
nevei, és mivel ezek (a besenyők) csekély számuknál
fogva a határ védelmére elégtelennek bizonyultak,
magyar és székely tömegeket rendeltek ide. A barcasági
síkságra telepített besenyő, magyar és székely
nép összetételéből eredt a csángó magyar.”
Dr. Kiss Béla A hétfalusi csángók
eredete című munkájában így fogalmaz: „Barca
földje valamikor besenyő birtokot képezett, de
használhatatlansága miatt tulajdonosai arrébb
vonultak és a későbbiek során magukat szikilnek
nevező népcsoport telepedett le, védte a határokat.”
Horger Antal arról ír, hogy a hétfalusi
csángók csak a szászok után telepedhettek le,
mert szántóföldjeik rosszabbak, mint a szászoké,
ezután jöttek a románok, akiknek csak a hegy jutott
már. A nyelvjárásból pedig arra következtet, hogy
Háromszék keleti síkságáról jöhettek. Vöő István
nyelvész is erre az álláspontra helyezkedik.
Erdélyi Lajos szerint a székelyek
egy régebbi szállásterületére kell visszamenni,
a mai Szeben megye területére, ott váltak több
részre a székelyek, s onnan húzódtak keletre a
hétfalusiak.
Zolnai Gyula összevetette a kialakult
elméleteket, kielemezte mindegyiknek a gyenge
pontját, és egy huszárvágással vonja le a következtetést:
„A csángó nép és név eredeti mivóltát továbbra
is nyílt kérdésnek kell tekinteni." Alighanem
neki van igaza.
Kovács Lehel István |
|
Mit
tudunk Szent Mihály falváról?
Hogy milyen volt Négyfalu katolikus múltja a
reformáció előtt - sajnos nagyon kevés adat
maradt fenn erről a közel három és félszáz
esztendőről.
Hétfaluban a letelepedés óta rendszeres egyházi
élet folyt. Tőzsér László erről így
ír "Hogy Hétfaluban, /.../ a reformáció előtt
mikor keletkezhetett az első egyház, azt
biztosan, okmányok hiánya miatt nem lehet megállapítani,
legföljebb csak kombinálni, annyi bizonyos, hogy
a hétfalusi csángók, mint határőrségre idetelepített
és elcsángósodott székely néptöredék, már mindjárt
áttelepítésének alkalmával rendes ecclesiát, egyházat,
s így parochiát szerveztek. /.../"
A plébánia és a templom Csernátfaluban
volt (anyaegyház) és a települést akkor Szent
Mihály falvának (Villa Sancti Michaelis) nevezték
(1427-ből származik az első egyházi
írásos említés). A templom minden valószínűség
szerint gótikus stílusban épült (A Német Lovagrend
hatása).
A pápai tizedjegyzékek alapján, 1332-1337 között
Pál nevű papja 60 dénárt fizetett: "Paulus
sacerdos de villa Sancti Michaelis solvit LX denarios"
(régebbi, mint az első írásos emlék,
de a tizedjegyzékek között Brassó és Bodola szomszédságában
található, tehát valószínű, hogy Csernátfalura
vonatkozik).
Csernátfalu 1366-ban Charnadfalua, 1444-ben
Chornatha, 1456-ban Zent Mihali,
1459-ben Hentmichálfalva, 1506-ban Villa
Sancti Michaelis, 1507-ben Mechelsdorf,
1509-ben Michelsdorf, 1531-ben Zentmihálfalva
alakban fordul elő oklevelekben, de népszámlálási
adatoknál előfordul már kezdetek óta a Scharnat
falw, Zent Myhal, Zent Myhal falw,
Czernetfalva alak is. Szászul: Zernendorf.
A Szent Mihály anyaegyház kezdetben (1445-ig)
hét falut szolgált ki: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu,
Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec. A csernátfalusi
Szent Mihály tiszteletére szentelt római katolikus
templom minden valószínűség szerint a XIV.
század közepén már állott. Hunyadi Jánosnak 1440-ben
kiadott rendelete is arról tanúskodik, hogy temploma
már régebb állott, mert csak a dézsma szabályozásáról
szól a rendelkezés. Minden ház gazdája 5 pengő
krajcárt volt köteles fizetni évente a csernátfalusi
papnak.
Hasonlóképpen V. László király is egy 1456-ban
kelt rendeletében említést tesz Hétfalu ezen Szent
Mihály eklézsiájáról: "Esztergomi érsekünk
és főkorlátnokunk jelenti, hogy Zent-Mihálit,
/.../ régebb schismatikus oláhok lakták, de azok
elűzésével a faluk ismét keresztény kézre
kerültek, továbbá jelenti, hogy Szentmihaliban
lévő Szent Mihály parochia dézmáját szabadalmai
ellenére a törcsvári vár számára lefoglalták,
de mivel a Tizedhez a világiaknak semmi joga,
azért rendelem, hogy a dézma ügyébe ne elegyedjetek,
hanem azt egészen és sértetlenül kiszolgáltassátok
a fennebb nevezett Szent Mihály parochiának."
Az okmánylevelet a király Budán írta alá, Jézus
mennybemenetele napján.
Hogy Hétfalunak e Szent Mihály eklézsiája melyik
faluban lehetett, azért nem nehéz kitalálni, mert
Mátyás királynak egy 1460-ban kelt adománylevelében
Zent Mihályfalva, másként Tharnatfalu
a mostani Csernátfalu néven említtetik.
Ugyanekkor Dénes esztergomi érsek Hunyadi Lászlót
keresi meg, hogy a törcsvári várnagy túlkapásait
megszüntesse. A panaszt tevő csernátfalusi
pap neve: János. Az ekkor kiadott oklevélből
kitűnik, hogy már csak Bácsfalu, Türkös és
Hosszúfalu tartoznak a Szent Mihály egyházhoz,
Tatrang, Zajzon és Pürkerec 1445 körül különváltak.
Később Hosszúfalu is kivált (1456-ban még
filia volt).
1527-ben kis harang készült Bácsfalu számára,
amelyet a község közepén állítottak fel és hívó
szavára a gyűltek össze a hívek a szabadban,
vagy házaknál tartott misékre. Nagy ünnepekkor
szintén a kis harang hívó szavára gyülekeztek
és gyalogosan a csernátfalusi nagytemplomba mentek.
Oda is fizették járulékaikat, adományaikat. A
kis harang felirata: "Isten Dicsőségére
Csernátf. Türkösi és Bácsf. eccl. önt. 1527 az
egyháznak mint leányegyháznak".
Ez a felirat a legrégibb magyar nyelvű köriratok
közé tartozik.
Az 1421-, 1432-, 1438-as török dúlások után,
1500-ban Ulászló Törcsvárt és a teljes hozzá tartozó
domíniumot Brassó városának adta zálogba. A falu
neve még mindig Zenth Mihálfalva alakban
szerepelt.
1540-től kezdnek a hegyekben és dombokon
lakó román családok is beköltözni a falvakba.
1544-es adat szerint Csernátfalu (Szentmihályfalva),
Türkös és Bácsfalu lakossága 101 család volt,
a Szent Mihály eklézsia lelkésze minden családfőtől
e három falu egyházi tízedének felét, azaz 10
aszpert kapott. A tized másik fele a törcsvári
várnagyot illette. Ezen kívül az egyház tulajdonában
volt 15 hold (jugera) szántóföld és egy
kaszáló (pratum). Az iskolamester minden
családtól évi 4 aszpert, egy kenyeret vagy helyette
egy dénárt kapott (Proventus Parochorum et
Ludi-Rectorum Praedialium Terrae Barcensis Anno
Domini 1544).
1542-1544 között Hétfalu magyarsága evangélikus-lutheránus
hitre tért át.
1777-1778-ban új templomot építettek Csernátfaluban,
a régiből csak az oltár talapzata maradt
meg, melyen évszám is szerepelt: "Anno Domini
1542".
Kovács Lehel István
|
|
