Hétfalu honlapja

A hétfalusi nyelvjárás hangtani sajátosságait, kiejtésmódját próbáljuk összefoglalni a következőkben.

A magánhangzó-rendszer sajátossága a rövid zárt ë hang megléte, mely jól érzékelhetően elkülönül az e hangtól, és egyes szavak értelmét is megváltoztatja: pl. mentëk – mëntek – mëntëk – mentek (ién kimentëk valakit a vijzbüől; üők jaz elüőbb kimëntek a szobábuól; ti most kimëntëk az erdüőbe; üők mentek /mentësek/ valamitüől), vagy hëgyës – hëgyes (a villa hëgyës; Hiétfalu környiéke hëgyes, dombos), vagy szerelëm – szërëlëm (a szerelëm iédes, mint a miéz; ién szërëlëm a szekeret), eszëm – ëszëm (Mëgáll jaz eszëm!; ëszëm a levest), szeg – szëg (Furuzs vásznat szeg; szëg iés kalapács kell), elvejsz – elvëjsz (Vigyázz, më elvejsz a kuócs!; János elvëjsz valamit).

Általánosan jellemzo a zártabb magánhangzók használata: ujan (o–u), szip (é–i), solluó (a–o), bür (ő–ü). Hasonlóan az á–a kapcsolatnak á–o kapcsolat felel meg: lábo, házo stb.

Sajátosság továbbá a hosszú, felső nyelvállású hangok hiánya (ú, ű, í), helyettük a megfelelő rövideket ejtik (u, ü, i): viz, tiz, husz, tü stb. A középső nyelvállású hosszú magánhangzók (é, ó, ő) kettőshangzókban valósulnak meg: ié, uó, üő: Hiétfalu, iég, ién, kettüő, tüő, küssüő, jüő, assuó.

Hétfaluban használatos magánhangzók fonológiai rendszere:

Nyelvállás	Palatális (magas)		Veláris (mély)
Nyelvállás	Illabiális	Labiális	Veláris (mély)
Felső	i	ü	u
Középső	ë, ié	ö, üő	uó
Alsó	e		a, á

A mássalhangzók használata is eltér a köznyelvitől. Megfigyelhető az rl, rzs, ls hangok teljes hasonulása (ballang – barlang, sollo – sarló, tözzsöl – dörzsöl, küssüő – külső), a hangátvétel (kalán – kanál) és a hangkivetés (kájt – kiált), a mássalhangzók torlódásának feloldása (karajcár), az n hang palatalizálódása (kalány, szappany) és az ny depalatizálódása (asszon), a z és sz előtt gyenge j hang jelenhet meg (elhasonulás): hojz, hojszu, de: jaz, jez. Az ly helyén j (homáj, csukjon) vagy l (királ, sziékël) áll, a tj pedig ss-é, css-vé válik. Főleg Háromfaluban megfigyelhető a gy–ty csere is: naty.

Az az névelő z hangját a következő szó első magánhangzójával együtt ejtik: a zángor, a zajak, a zájer, ennek hatására a z-vel és egy magánhangzóval kezdődő szavak gyakran elveszítik első mássalhangzójukat (a z-ét): pl. acskó, ápfog.

A hétfalusi öregek még ma sem igen ismerik a tárgyas ragozást. Azt mondják pl. hogy: „Nem vëszünk tudomásul.”, „Gyüjtünk a sziénát.” Az igék többes szám első személyű tárgyas ragozása helyén alanyi áll.

Igeragozás területéről jó példa a menni ige ragozása: mënëk, miéjsz, mënën, mënünk, mëntëk, mënnek.

Jellemző a rövidebb múlt idejű igealakok használata is: elhalcolt – elhallatszott, vettem – vetettem, süttem – sütöttem, juttam – jutottam, ëtt – evett, vagy a rövidebb jelen is egyes igéknél: tiéjsz – teszel, viéjsz – veszel, liéjsz – leszel, hánnak – hántanak, ess – esik.

A személyneveknél vagy a személyt jelentő közneveknél a -hoz, -nál, -tól ragok helyét a -ni, -nitt, -nul ragok veszik át: Sándorni, Jánosnitt vuótam, Andrásnul jövök. Ez azonban többet is jelent: a személy vagy a hely teljes környezetét (Sándorni: Sándoréknál, családjánál, házánál).

Az aki vonatkozó névmás nemcsak személyre vonatkozik, hanem a megszemélyesítés lehetőségével élő tárgyakra is, így jóval általánosabb.

A -val, -vel eszközhatározó v-je nem hasonul a megelőző mássalhangzóhoz: kiésvel, szekiérvel stb.

Az -uk¸-ük birtokos személyrag helyén az -ik áll: hájzik, lovik.

Az -at helyett -ot található, az -ét helyett -it: szalmámot, hájzamot, szivit, kejzit.

Az -ak többes szám helyett -ok jelenik meg: hájzok. A sok után is gyakran többes számot használnak: sok faluk.

Nagyon gyakori a kicsinyítő képzők – néha halmozott – használata is: -ka, -ke, -ücske, -üőcske, -ocska, -ecske, -ácska: kecskecske, biékácska, iékecske.

Ez is igazolja, hogy a régi nyelv, a hétfalusi nyelvjárás érzelmileg jóval telítettebb, mint a racionalizálódott, szabványosított köznyelv.