A boricatánc | Az emberi élet átmeneti rítusai |
Téli ünnepkör
| Tavaszi ünnepkör | Nyári ünnepkör | Őszi ünnepkör |
Disznóvágás | Táplálkozás | Gyógyítás, kuruzslás
 
Téli ünnepkör
 

Aprószentek

Aprószentekelni csoportosan jártak a fiúk az óév utolsó napján. Azokat a lányokat keresték fel, akiknek udvaroltak, vagy aki tetszett nekik. Minden háznál itallal kínálták meg őket.

Karácsony

Karácsony (december 24.) estéje számos hiedelmet vonz maga köré. Ezek többnyire még a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza, vagyis a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárások, de mára már keveredtek az ünnep keresztény elemeivel. Ezen a napon tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét főztek a jószágnak, vagy ha megveregették őket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani. Ha karácsony "böjtjén" kukorékol a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. "Szerencsés" volt, aki éppen karácsonykor halt meg, mert akkor bűnbocsánatot nyert. Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga előírása és jelentése. Például jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, s valahol a kalács. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven legyen. Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre.

Szokás volt, hogy négy-öt kisfiúból álló csoport felkeresse a rokonokat, szomszédokat, a szülők jóbarátait, s az ajtó előtt köszöntőt énekeljen. Az alábbi éneket a gyűjtők már cigányoktól hallották, akik azonban ezt régebben a csángóktól tanulhatták:

Felkelék, felkelék
szép piros hajnalba,
Nyilván látom, nyilván
menyország kapuja.
Azon emelkedik
egy kerek dombocska,
Azon nevelkedik
egy édes almafa.
Édes az almája,
cukros a levele,
Hogyne sírnék, rínék,
hogy kapjak belőle.

Az ének elhangzása után általában valamilyen tréfás, ajándékkérő köszöntőt mondtak. A vers után a gazda a gyermekeket házba hívta, vagy a küszöbön osztotta szét az előkészített diót, almát, kalácsot.

Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat aggyatok!

A karácsonyfa állítás szokása mai formájában újabb keletű. Német protestáns szokásnak tartják, amely hazánkba a Monarchia idején került be, s az 1920-as, 30-as években terjedt el. Osztrák néprajzkutatók szerint elterjedésében nagy szerepe lehetett az első világháborúnak, amikor a katonáknak közös karácsonyfát állítottak. Nem véletlen, hogy a már meglévő hagyományokba ez az új elem olyan hamar be tudott illeszkedni. A csángó nép körében létezett hasonló szokás. Az úgynevezett termőág a téli napforduló ünnepére kiakasztott, termékenységet jelképező zöld ág volt, majd a kereszténység elterjedése után új tartalommal telítődött, s a teremtésre emlékező paradicsomjáték életfáját jelképezte. A díszek ugyanígy kettős eredetűek: a rajta csüngő dió és alma a termékenység, a lánc pedig egyes föltevések szerint a paradicsomi életfán tekergő kígyó jelképe. A fenyő már az emberiség őskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígérete: a meleg, a fény visszatértét a földre a fák kizöldülését, a rontó szellemek elváltozását, az élet újjászületését. Ezért az emberek már igen korán borókát , fagyöngyöt, fenyőágakat akasztottak fel otthoniakban a mestergerendákra. A Borbála napi zöldág hajtatása, a Luca-búza keltetése is e szokással rokon. A fenyőágakat, fákat idővel piros almával, dióval, mogyoróval, tojással - termékenység szimbólumokkal - feldíszítették.

Újév

Újév hajnalán a falubeli férfiak csoportosan felköszöntöttek egy-egy családot. Éjfélkor meghúzták a harangokat, majd az összegyűlt tömeg előtt énekelték, hogy:

Elmúlt az óesztendő,
vagy hát, Uram, dicsérendő,
hogy ennyi sok ínségben
megtartál az ideiglen.

Hétfalu téli népszokásaiból

A téli ünnepkör december 24-én este a gyermekek felköszöntőjével kezdődött.

A Barcaság falvaiban a XX. század negyvenes éveiben, bár egyre ritkábban, de még szokás volt, hogy négy-öt kisfiúból álló csoport felkeresse a rokonokat, szomszédokat, a szülők jóbarátait, s az ajtó előtt köszöntőt énekeljen. Bár az utóbbi időben az éneket már csak a helyi cigányok énekelték, ezt bizonyára régebb a csángóktól tanulták:

Felkelék, felkelék szép piros hajnalba,
Nyilván látom, nyilván mennyország kapuja.
Eljött a karácsony,
Szürke szakállával,
Rongyos a bocskorom,
Nem bírom szalmával.
Adjanak egy húszast, vaj egy petákot,
Hogy üttessek rea
Egy nagy bolond tákot.
Tudom, karácsonyra
Sok kalácsot sütnek,
Ha nincs a konyhába,
Van a kamrába.
Tétessenek egyet

Jánoskának es a zsákba.

Csernátfalu

Láttam én egy várat,
Mit túróból raktak,
Melyen musztikások
Erősen harcoltak.
Füstölgő pipáik,
Töltött gomolyáik,
Kardjik pedig vala
Fonatott kolbászból.
Tyúk ide, de bukkos,
Málé, de laposka,
Sült tyúk a bukkomba,
Garas a markomba,
Egy üveg pálinka
Guruljon torkomba.

Bodola

*

A guzsalyos – A barcasági csángó-magyar ifjúságnak a százados elnyomatás alatt és a felszabadulás korában egészen az első világháborúig egyetlen téli szórakozása a guzsalyos volt. Ezeknek a vidám esti találkozóknak elütően a más összejövetelektől, még gyakorlati hasznuk is volt, mivel a leányok a kedvtelés mellett itt fonták orsóba a feldolgozott kendert.

A téli estéken rendszerint hét óra táján engedte el az édesapa az édesanya hosszas unszolására a már konfirmált leányát a guzsalyosba, a fonóba, minden alkalommal megszabva, hogy hány orsó fonalat készítsen. Elindulás előtt felkötözték a szöszt a faragott guzsalyra, előkészítették az orsót és a pereszlent. Majd a leány kicsinosította magát, koszorúba fonta a haját, bokig érő szoknyát öltött magára, felvette a legszebbik vizikáját és fejére kötötte küsrováját. Ezután átszaladt a szomszéd lányához és együtt utaztak a guzsalyosba.

Tíz-húsz leány látott munkához a guzsalyos ház nagy szobájában. Még jóformán meg sem indult a fonás, már szállingózva jöttek a legények. Csizmába húzott fehér harisnyát, plisszébe szedett kieresztett inget hordtak. Fejüket a báránybőr sapka és testüket a zeke védte a hideg ellen. A guzsalyosba lépve illedelmesen köszöntötték a szorgalmaskodó leányokat, s nagy volt az örömük, ha ott láthatták választottjukat. A guzsalyosban a leányokkal szemben helyezkedtek el. A munka eddigi csendjét most a legények tréfálkozása és incselkedése fűszerezte. Így igen sajnálkoztak azokon, akiknek választottja nem jöhetett el.

Hogy a csipkelődés el ne fajuljon, a legények nótára gyújtottak, s percek alatt az egész guzsalyos ház csengett a síró és víg magyar nótáktól, melyek között mindig ott szerepelt a szüleiktől annyiszor hallott: „Alá felé veres az ég…"

Munka közben azzal is szórakoztatták egymást, hogy egy-egy legény a neki tetsző, de munkájában elmerült leány orsóját kiütötte a kezéből, vagy ha észrevették, hogy valamelyik leány a napi fáradságtól elszundít, a guzsalyán levő szöszt meggyújtották. Ilyenkor a leány addig verte a guzsalyt a legény hátához, amíg az ki nem aludt. A munka befejezése után nem egyszer törökbúza-levessel várták fel a guzsalyosokat, amit jól megmézeltek.

Ekkor kezdődött játékuk: a tányérforgatás. Ez abból állott, hogy egy ügyesebb legény egy kerek fatányért megforogtatott, s azt a felszólított leánynak el kellett fogni, ami ritkán sikerült. Most a leány forgatta meg a tányért, s azt a megnevezett legénynek kellett elkapnia. Ha nem sikerült, megzálogosították. A tányérforgatás akkor ért véget, amikor már mindenkitől vettek zálogot.

Most következett a zálogtárgyak kiváltása, ami leggyakrabban meggyszedés, kútbaesés, pántlikamérés vagy szégyenpadra ültetés által történt, mindig nagy derültség közepette. Mindenekelőtt a bíró előadta, hogy találtatott itt és ott egy zálogtárgy, és megkérdezte, hogy ki tartja magáénak, s mi legyen a kiváltás díja.

A meggyszedésnél a zálog tulajdonosa lett a kosár, akit a bíró által kijelölt, mint a kosarat szokás, a karjára öltött. Arra a kérdésre, hogy hány szem van a kosárban, a felelet aszerint változott, hogy a zálogadó mennyire kedvelte a kosártartót. Ez egyenként szedte ki a bemondott mennyiséget, s minden szem meggyért egy csókot kapott.

Kútbaesés esetén felhangzott a kérés: „Kútba estem, ki húz ki?" Ha a bíró által megjelölt személy nem tetszett a kútbaesettnek, joga volt, hogy maga válasszon. A kiemelőnek természetesen a mélység arányában minden méter után egy csók járt.

Ha pántlikamérésre ítéltetett valaki, úgy meg kellett mondania, hogy hány méter az szalag. Ekkor a kiválasztott a karját széttárta és kezdte mérni. Ahány métert mért, annyi csókot adott, vagy kapott.

Végül ha szégyenpadra üléssel kellett a zálogot kiváltani, az úgy történt, hogy két leány vagy két legény közé ültették háttal a zálog tulajdonosát, aszerint, hogy fiú volt-e vagy leány. Ennek a háttal ülőnek adott jelre meg kellett csókolnia a mellette ülők valamelyikét. Ha azok elég ügyesek voltak és sikerült megugraniuk, úgy a zálogadó szégyenben maradt. Ezekhez hasonló zálogkiváltások még voltak a múltban, de feledésbe mentek. Ezután a kellemes játék után következett a tánc, amelyet legtöbbször vidám nótaszó mellett lejtettek. Kedd és csütörtök este előfordult, hogy egy a tótmuzsikán (harmonikán) játszó legény vagy egyetlen szál cigány szolgáltatta a zenét. Este 11 órakor vége szakadt a guzsalyosnak. Lányok és legények sietve mentek haza, nehogy magukra vonják szüleik haragját.

Bálint András hagyatékából

*

A borica – Horger Antal is megjegyzi, hogy a boricások az egész farsang idején jártak, nemcsak házról házra, hanem faluról falura is. Az öregek mesélik, hogy a háromfalusiak többnyire Négyfalut kedvelték, ahol állítólag jobban fogadták őket, mint otthon. De ellátogattak Bodolára, Keresztvárra, sőt Brassóba is. Hajdan boricával gyűjtöttek pénzt iskola, kultúrház, községi iroda építésére is. Ha egy faluban két boricás csoport verődött össze, előbb összerúgtak, vagyis versenyt táncoltak, s az ment, amelyik szebben járta. Ha más faluban járva elesteledtek, akkor egy jobb módú leányos ház gazdája szokta a táncosokat szállásra meghívni. A gazda jól tartotta őket, a leánynak pedig reggelre ki kellett fényesítenie a legények bocskorszíját és rendbehoznia a tébét.

„(...) Farsang első napján már készen állott a táncosok tábora és megkezdte örömgerjesztő működését. Ez korántsem volt valami hétköznapi jelenet, hanem valóságos ünnep, nagyszerű körmenet (...)

(...) Kiinduláskor a boricások a következő rendet tartották, elöl ment a tebetartó, ki a tebét, vagyis a fenyőfa hegyét, melyen aranyozott gyümölcsök ragyogtak, két kézzel emelé magasra. Ezt követte két vagy három cigány, kik közül egyik okvetlenül furulyás, a másik hegedűs, és ha harmadik is létezett, az cimbalmos volt. A cigányok után lépdeltek a boricások, elöl az ő két vezérükkel, kik egyszersmind a legzseniálisabb táncosok voltak. A kukák a csapat körül jártak, és igyekeztek tartani a tóduló tömeget. Leghátul sorakoztak a kosár- és nyárshordozók, kik a húst, tojást, kenyeret, mit a megtisztelt gazdák szokták volt adni, a sereg után hurcolták. A boricások minden udvarba ugrásokkal mentek be, egymás után egyenként. (...)

(...) Hogy minő hatást gyakorolt a sokszínű szalagok lobogtatása, a selyemkendővel ékesített csákányok forgatása, az őrharangok és pintinek csengése és a kukák kolompjai, ezt csak az foghatja fel, kinek szerencséje volt szemtanú lenni. (...)”

Zajzoni Rab István írásaiból

Az ifjúság téli múlatsága

Keresztváron, Bodolán, Hétfaluban, Barcaújfaluban, Ürmösön szokás volt a fiataloknak a Keresztváron és Bodolán nappali táncnak, Barcaújfaluban karácsonyi táncnak, máshol egyszerűen táncnak nevezett egy hétig tartó mulatsága.

Idetartozik az idők során módosult, de alapvető vonásaiban azonos hétfalusi boricajárás is. (...)

A mulatság minden napján a csárdás különböző változatai és a kor divattáncai, a kétlépetű, a gólya, a német mellett eljárták legalább egyszer a magyar táncnak nevezett verbunkot vagy csűrdöngölőt.

Az ifjúság egy hétig tartó mulatsága a felsorolt falvakban általában már a századforduló körül megszűnt s így a részletek leírása néha hiányos, de egységét a leírt szokásanyag is igazolja.

Keresztváron századunk első évtizedéig tartották az ifjúság téli mulatságát, a nappali táncot. A legények választottak maguk közül egy nagylegényt, vagy más néven vatáfot. Erre a tisztségre a legények legügyesebbjét választották ki. Választottak továbbá a kolindálás alkalmával kapott élelem átvételére is egy legényt, akit szamárnak neveztek.

December 24-én este a leány egy nőrokonától 3-4 legénynek kisebb, a szeretőjének nagyobb és szebb bokrétát küldött, hogy ezek a következő napon kucsmájukban bokrétával jelenhessenek meg. December 25-én este öt órakor a falu vezetőségénél kezdve a legénysereg felkeresett minden házat. Az ablak alatt alkalmi éneket énekeltek. Ezekre már, sajnos, az öregek sem emlékeznek. Az ének elhangzása után a gazda a legényseregnek egy fonott kalácsot és egy liter pálinkát adott. A kalácsot a szamár tette a zsákjába, a pálinkát pedig a legények a magukkal hozott fakulacsokba töltötték. A kántálás másnap hajnali három-négy órakor ért véget, amikor az egyik legény szeretőjének házához mentek, s ott reggelig mulattak.

December 26-án délben a legényeket a nagylegény ebédre hívta meg.

Keresztváron a nappali táncot, a szabadban a Pusztasor nevű faluvégen rendezték, december 26-án, 27-én, 28-án és 30-án este hat órától tíz óráig. A legények azokat a leányokat táncoltatták, akik virágot küldtek nekik. A leány azért küldött több legénynek virágot, hogy többen táncoltassák. Aprószentek napján délelőtt a legények felkeresték a lányos házakat, hogy fűzfavesszővel játékosan megkorbácsolják a lányokat, asszonyokat, ők pedig pálinkával, kaláccsal kínálták meg a legényeket.

Keresztváron az öregek hajdani legényavatásról is tudnak, ezt tánccal a kocsmában tartották. Minden tizenhatodik életévét betöltött legény tartozott a nagylegényeknek egy liter pálinkát fizetni, hogy felvegyék soraikba. A nagylegények minden felavatandót éljenezve háromszor a vállukra emelték.

Bodolán a legények a téli mulatság alkalmával a két nagylegényt és egy élelemhordó szamarat választottak. Az énekeket az egyik kocsma kifogadott helyiségében tanulták, ahol később a táncmulatságot is rendezték.

A leány egy idős asszonytól december 25-én reggel küldte el szeretőjének a brassai bokrétát és a két díszzsebkendőt. Aznap este a legények, lábszárukra, a nadrág külső felére pergőket szerelve, a falu vezetőségénél – bíró, jegyző, tanító – kezdve betértek minden házhoz. Rendszerint az egyik nagylegény kérezett be valamennyiük nevében. Ha beengedték, a másik nagylegényt a magával hozott fakulacsból a házigazdát pálinkával kínálta meg. A kulacsot itt is feltöltötték, s a betanult ének elhangzása után a gazda átadta a már előzőleg az asztalra készített egy liter pálinkát, pénzt, s a háziasszony egy kalácsot. A kántálás legtöbbször éjfélig tartott. Innen a legények a szállásra tértek, ahol az összegyűjtött élelemből, italból fogyasztva egy-két órai pihenő után, tehát december 26-án reggel névnapi köszöntésre indultak felkeresve a Jánosokat, az udvaron, ablakuk alatt két-három népdal vagy magyar népdal után énekelték a névnapi éneket:

Kelj fel János, alszol-e?
Piritusod vagyon-e?
Hogyha van vegyítsd meg,
Közösen hát igyuk meg.
Hogyha nincsen, elmegyünk,
Hogyha nincsen, elmegyünk,
Hogyha nincsen elmegyünk,
Más Jánost keresünk,
Elmegyünk, honnan jöttünk.
Érjed sok nevednapját,
Érjed sok nevednapját.
Zöldellő erdőben,
Koszorús mezőben,
Virágos kis kertedben.

Erre a gazda beengedte a köszönőket, és borral vagy pálinkával kínálta meg őket.

A táncmulatság a következő nap kezdődött. Közben december 28-án délelőtt a legénysereg minden leányos házhoz bekopogott, s a leányt játékosan megkorbácsolta. A leány pálinkával, kaláccsal kínálta meg a legényeket. December 30-án táncszünetet tartva, az esszeállás az óesztendő estéjén kezdődő és reggelig tartó táncmulatsággal ért véget.

Az ifjakéval párhuzamosan zajlott a gyermekek kicsitáncnak nevezett táncmulatsága is.

Seres András

 
©2006 copyright hetfalu.ro | powered by Mediaexpert®