- Jó estét, jó estét, Tollasné
asszonyság!
Hol van az én babám, talán le is feküdt már?
- Lefeküdt, lefeküdt, szép paplanyos
ágyába,
Piros bársony cipőjét lehúzta a lábából.
- Költse fel, költse fel, eressze
el a bálba!
Piros bársony cipőjét húzza fel a lábára!
Fel is kőtt, fel is kőtt, el
is indult a bálba,
Akkor az ég felette bé is borult homályba.
Béborult, béborult, be is setétedett,
Tollas Erzsi akkor már el is keseredett.
- Engedj ki, engedj ki, hűttözni
megyek ki.
Piros bársony cipőmből piros vérem öntsem ki!
- Ne menj ki, ne menj ki, ne hűtsd
ki te magadat!
Mind a két aranygyűrű az ujjódba dagadott.
Be átkozott az apa, de még inkább
az anya,
Ki egyetlenegy lányát is a bálba bocsátja.
- Nyitsd ki már, nyitsd ki már
galambos kis kapudat!
Hozzák halva, hozzák halva barna piros lányodat!
Meg is halt, meg is halt, el is
temettetek,
Akkor a két betyár a fogságba vitetett.
