Rab Samu

(Pürkerec, 1900. március 21. - Zajzon, 1987)

Dr. Reznek Mihály

(? - ?)

Ügyvéd, a Csángó Gazdák Naptárának szerkesztője.

Rozsondai Károly

(Székelyzsombor, 1874. június 30. - ?)

Születtem Zsomboron (Udvarhely megye) 1874. évi június hó 30-án. Ötödik s utolsó gyermeke vagyok szüleimnek: Rozsondai József evangélikus lelkésznek s néhai Sokmidt Juliannának. Elemi oktatásban legidősebb leánytestvérem, Júlia részesített. A IV-edik elemi osztályt az olthalmágyi általános népiskolában végeztem, honnan édesatyám, jóhírű székelyudvarhelyi evangélikus-református kollégiumba vitt. Itt végeztem mind a gimnáziumi osztályt s 1892/3 tanévben letettem az érettségi vizsgát jeles eredménnyel. Édesatyám - bár szabad pályaválasztást engedett - a kolozsvári egyetem philosophiai szakára akart küldeni, de családunkban a papság öröklött hivatala lévén, - engem is a theológiára vonzott hajlamom már serdülő koromtól fogva. S mivel az erdélyi részeken evangélikus theológia nincsen, bátyámmal, ki akkor a III-ik tanfolyamot hallgatta, felutaztam Sopronba s beiratkoztam az ottani bölcs theológus tanintézet I. évfolyamára. Ott tettem az alapvizsgát s végeztem a III-dik tanfolymot. A IV-edik évre külföldre kellett volna mennem, de nem volt mivel. Atyámat a kettőnk taníttatása s terhes családjának fenntartása annyira kimerítette, hogy legjobb akarat mellett se tudott volna segélyezni. Ekkor üresedett meg községünkben a vezértanítói állás s atyámnak s híveinek kívánságára elfogadtam azt gondolva, hogy pár év alatt gyujtök annyit, amennyivel a IV-edik évi theológiát elvégezhettem - de fájdalom, csalódtam. A keserves munkáért - úgyszólva - csak honoráriumot kaptam s ha iskolán kívül a lelkészi teendőkben is nem segédkezem s ezért szüloházamnál teljes ellátást nem kapok, még mindennapi kenyér is hiányzott volna. Szívemben csalódással, lelkemben lemondással, tehetetlenül álltam, a bizonytalan jövő előtt s már-már arra gondoltam hogy fele útról visszatérve végkép szakítok a szép, de rögös pályával s ekkor - valami isteni sugallattól késztetve - kopogtattam a kegyelem és segítség ajtaján s kérdést intéztem a brassói evangélikus főespereshez, ha vajon a tiszai evangélikus kerület püspöke nem adna-e engedélyt arra, hogy a IV-edik évfolyamot a kerület eperjesi theológiáján mint magántanuló végezhessem be. Nemsokára mint Nóé galambja érkezett meg a levél, melyben értesített a püspök, hogy a tanári kar felvesz magántanulónak. Így jelentkeztem a szakvizsgára s azt Eperjesen 1898. évi szeptember hó 19-én jó eredménnyel meg is álltam. Még egy évi tanításkodás után letettem Eperjesen a papi vizsgát is miután jó eredménnyel s ugyancsak külön püspöki engedéllyel mivel Rozsnyón lelkésznek meghívtak, a választást csak a folyó hó elsején ejtették meg. Eközben Zelenka püspök irodáján ideiglenesen alkalmazott szeptember hó 15-tol a mai napig. E sorokkal egyszersmind neki is tiszteletemet óhajtom kifejezni hogy hirdessék e néma betűk a későbbi utódoknak is az ő nemeslelkűségét. S most várom az útravalót, a főpásztori csókot, hogy legyen az élet tengerén iránytűm, a kísértések éjszakájában vezérlő csillagom, a küzdelmek közt segítőm, útitársam. Kérem az Istent hogy úgy legyen…

Miskolczon, 1889 évi október hó 8-án.

Rozsondai Károly s. k.

Nt. Nemes Károly diósgyőri evangélikus lelkész és T. Dubonay Béla miskolczi s. lelkész segédlete mellett felavattatott 1899 október 9-én. Zajzoni lelkésszé avatták 1889 december hó 10-én. Esküvője 1900 január 30-án volt.

ifj. Rozsondai Károly

(Zajzon, 1901 - Sopron, 1967. december 20.)

Édesapja lelkész volt, korán meghalt. Édesanyja tanítónőként egyedül nevelte fel 4 gyermekét, akik közül ketten a Kolozsvári Állami Tanítóképzőt végezték el. 1920-ban Magyarországra költöztek át, ahol előbb Budapesten a Polgári Tanítóképzőt végezte el, ezután az Apponyi Kollégiumban tanítóképző-tanári képesítést szerzett matematika-fizika szakon. 1925-ben került Sopronba, az Evangélikus Tanítóképzőbe, ahol lélektant, neveléstörténetet és filozófiát tanított. Sokoldalú munkásságáról tanúskodik, hogy 1933-tól a Frankenburg Irodalmi Társaság tagja volt; Bánfalváról az ottani római katolikus tanítóval együtt monográfiát készített, mely egy pályázaton első díjat kapott. Érdekelte a természet: madarak, lepkék, de szívesen zenélt és verseket is írt. 21 tanéven át volt a Tanítóképző igazgatója 1961-ig és az általános iskoláé nyugdíjba vonulásáig.

Sárai András

(1793 - 1850)

Seres András

(Krizba, 1935. március 23. - Sepsiszentgyörgy, 1992. november 25.)

Simon András

(Bácsfalu, 1920. szeptember 29. - )

Simon Gotthárd Anna

(1930 - 2017)

Simon István

(Bácsfalu, 1827 - Bácsfalu, 1907. február 18.)

Sipos András

(Tatrang, 1890. július 23. - Hosszúfalu, 1955. szeptember 25.)

Sipos Bella

(1918 - 2000)

Sipos Gaudi István

(1953 - )

Szabó Béni

(Nyárádmagyaros, 1886 - 1971)

Szabó Béni sokáig a román parlament egyetlen iparosképviselője volt.

Abban az időben a kisebbségi magyar társadalom egyik legfőbb ereje a kisiparosréteg voltő. A kisipar lett az egyik menedéke a közpályákról kiszorított magyarság újabb nemzedékeinek is. A harmincas évek végén a magyar kisiparosság vezető egyénisége, Szabó Béni brassói szűcsmester, akit a Magyar Párt listáján a bukaresti parlament tagjává választottak. Így vélekedett a magyar kisiparosságról: "Bár a magyar kisipar tőkeértékben mérhetetlenül sokat vesztett, azért még ma is jelentékeny tényező, s egyik legértékesebb nemzeti kincsünk. Sokáig abban a tudatban voltunk, hogy a gazdasági romlás a magyar kisipar nívóját, szakmai értékét is lerontotta. Megnyugvást keltő, hogy ez nem következett be. Ugyanis az utóbbi időben, kisebb-nagyobb ipari gócokban rendezett kisipari kiállítások azt mutatják, hogy a magyar kisiparosság a legnehezebb körülmények között is féltve őrzi szakmai nívóját, sőt, azt sok áldozattal állandóan fejleszti is."

Szász György

(Krizba, ? - Hosszúfalu, 1848. december 14.)

Szedressy Pál

(Felsőderna, 1923. március 20. - Kolozsvár, 1992. január 20.)

Dr. Székely Levente

(1960 - )

Dr. Szele Béla

(Brassó, 1878 - ?)

Szeli József

(Hosszúfalu, 1710 - Zsombor, 1782. október 3.)

Szemerjai Károly

(? - ?)

Őrmester a 73. zászlóaljban

Eredeti neve: Demeter Károly, bújdosás közben veszi fel a Szemerjai nevet.

Krizbán mindenki így ismerte: a Mester.

Szemlér Ferenc

(Székelyudvarhely, 1906. április 3. - Bukarest, 1978. január 9.)

Költő és író, idősebb Szemlér Ferenc író és tanár fia, Lendvay Éva írónő apja. Szülővárosában és Brassóban, majd a bukaresti egyetem jogi karán végezte tanulmányait. Tizenegy éves, mikor Brassóba költöznek. Brassóban volt ügyvéd és újságíró, versei, műfordításai, prózai munkái és tanulmányai az Erdélyi Helikonban, a Korunkban, a Nyugatban, a Válaszban és a Kelet Népében, cikkei a Brassói Lapokban és a Déli Hírlapban jelentek meg. A "nyugatos" költészet követője volt, az expresszionizmus is hatott verseire. Éjszakai kiáltás (Kolozsvár, 1930), Ember és táj (Kolozsvár, 1934) c. verseskötetei a városi ember életéről adnak képet, a természet iránt érzett nosztalgiát szólaltatják meg, hangot adnak a dolgozó tömegekkel vállalt szolidaritásnak is. Más csillagon (Kolozsvár, 1939) c. önéletrajzi műve a romániai magyar fiatalság útkeresését ábrázolja. Búvópatak (Bp., 1940) és Lángoló napok (Bp., 1944) c. verseskönyveiben a háborúba sodort emberiség szorongató élményeit fejezi ki. Mai román költők (Bp., 1940) c. műfordításkötetével a magyar-román viszony megromlása idején foglalt állást a haladó román és a haladó magyar költészet összetartozása mellett. Heves vitát vált ki a transzilvanizmusról szóló Jelszó és mítosz című tanulmánya. Jelentős szerepet játszik a Vásárhelyi Találkozón. Szoros kapcsolatba kerül baloldali értelmiségiekkel, a munkásmozgalmak képviselőivel. A negyvenes évek végétől haláláig Bukarestben élt. Mintegy hetven kötete jelent meg. A versen kívül alkotott a a regény, novella, az esszé, a publicisztika műfajában is. 1942-ben Baumgarten díjat kapott. 1945 után vezető szerepet töltött be a romániai magyar irodalomban és a közéletben, egy időben a romániai írószövetség titkára volt. 1953-ban Állami Díjat kapott.

Haláláig a Brassói Lapok szerkesztője volt, ebben a minőségében a hétfalusi magyar értelmiségiek mellé állt sok ügy lebonyolításában (pl. Zajzoni Ran István szobra). A mirigy esztendeje című történelmi regényének (Bukarest, 1969) hétfalusi vonatkozásai is vannak.

Szórády Lajos

(Kis-Tata, 1867. június 22. - Tatrang, 1960. február 1.)